Orsi félúton jár

Updated: Jul 18

Futó(lépésben) önmagam felé - 4. mérföldkő

Jönnek újabb és újabb külső visszajelzések is, hogy látszik, ahogyan változom, magabiztosabb is vagyok és most már a fogyás is kezd látványos lenni.

Amikor útnak indítottuk Orsi féléves megújulásáról szóló blogsorozatunkat, akkor nem csak a történetét szerettük volna közelebb hozni, hanem testközelből bemutatni a változás valóságát és dinamikáját, úgy ahogyan van, színes cukormáz nélkül.

Mint ahogyan az előző részben olvashattátok, Orsi egy időre pihentette a futást, de ezalatt új edzésformát próbált ki Fannival, emellett ismét biciklizik rendszeresen, sétál, jógázik. Nagyon büszkék vagyunk rá. :)

Ebben a beszámolóban lesz szó ismét:

  • a stresszről és az evésről

  • hullámvölgyekről

  • a negatív gondolatok hatalmáról

  • szükséges szemléletváltásról a mindennapok kihívásaival való megküzdésben

  • és persze szegény Orsit sem kímélte a hőség.

Újabb mérföldkőhöz értünk, fogadjátok sok szeretettel az elmúlt időszak beszámolóját Orsitól.

A A


Orsi új mottója: Csak azért is megcsinálom és megmutatom magamnak.


Újabb három hét telt el, így már összesen 12 hete dolgozom magamon.

Így leírva többnek tűnik az eltelt idő, mint amennyinek menet közben érzem.


Folyamatosan közeledek a céljaimhoz, bár nem mindig vagyok megelégedve magammal.



Az elmúlt három hétben még mindig nem futottam, de most már szerintem lassan újrakezdhetjük az építkezést, mert már szinte egyáltalán nem fáj a lábam – remélem ez így is marad.

Azért most sem hagytam el az edzést, a biciklizés, gyaloglás és a saját testsúlyos edzések ugyanúgy jelen voltak. Fanni egy bemutatkozó élő óráját és a 21 napos program keretében megtartott edzést is megcsináltam és imádtam minden percét.

De bevallom őszintén, az elmúlt két hét a melegedő időjárás miatt nekem szenvedés volt. Múlt héten itt a 40 fok körüli tetőzéssel már minimálisra korlátoztam a mozgást, mert egyszerűen a legkisebb mozgástól is rosszul voltam, de a meleget sosem bírtam, szóval ez nem is meglepő. Ehhez társult még, hogy megkaptam az első adag oltásomat is, ezért is kihagytam egy kicsit.

Azért arra odafigyeltem, hogy minden nap legyen valami kisebb mozgás az életemben – akár csak egy gyors nyújtás, jóga, az úgyis jól szokott esni az egész napi számítógép előtt görnyedés után.




A táplálkozást egy lejtőnek éreztem az elmúlt három hétben, kicsit több Pöttyös került a pocakomba, mint amennyit még egészségesnek éreztem volna és sokat voltunk vendégségben is. Bár az előbbire van ráhatásom, ott az akaraterőm adta meg magát, utóbbi esetében pedig meg kell tanulnom elfogadni, hogy nem a világ vége, ha néha nem a saját főztömet eszem (pláne, hogy a családban mindenki istenien főz).

A másik dolog, ami miatt nem éreztem annyira jónak ezt a három hetet, hogy a kitűzött célokat nem sikerült teljesíteni. Az első héten még megvolt a lendület, de aztán ez elfogyott. Mentségemre szóljon, ebben a melegben se főzni, se sütögetni nem volt kedvem, de ha jobb idő lesz, akkor a nasikat is jobban tudom majd egészségesebbé tenni. Az viszont nagy siker, hogy már kisebb mennyiséggel is jól lakok, mint amikor elkezdtem a változtatásokat. Kitti a konzultációnkon megint dicsért és rávilágított, hogy határozottan jó úton haladok, nincs baj azzal, ha ezek a kisebb változtatások nem sikerülnek feltétlenül elsőre, másodikra. Miután beszélgettünk már én is tudtam újra büszke lenni magamra, mert a kezdetekhez képest tényleg sokkal jobban és jobbakat eszem. Ez pedig már kezd az általános egészségi állapotomon is érződni, hiszen javul a bőröm, az emésztésem, stb.




Az érzelmeim kezelése és megfigyelése is egyre jobban megy, bár azért előfordult párszor, hogy a stresszevés, mint régi ismerős kopogtatott az ajtómon. A fogorvos és a vérvétel nem olyasmi, amit tudok kezelni, de próbáltam az adagok kontrollálásával kézben tartani a dolgokat. Igyekszem egyéb megküzdési módokat is találni, de van, hogy nem segít, és nem tudom kiverni a fejemből az evés gondolatát. Ilyenkor szoktam beadni a derekam, de szerencsére ez nem gyakori.

Próbálok egyébként a sikereimre koncentrálni és abból meríteni, de nem mindig sikerül, előfordul, hogy a negatív gondolataim felerősödnek és átveszik az irányítást. Szerencsére már ez sem olyan gyakori, mint a kezdetekkor volt, de van még hová fejlődni.

Mindig rá kell jönnöm, hogy én magam vagyok a legnagyobb akadálya a fejlődésemnek, sokszor magamnak generálom a problémákat.

Igyekszem mostanában azon fejleszteni, hogy

ne úgy álljak hozzá a kihívásokhoz az életemben, hogy úgyse fog sikerülni, mert akkor tényleg nem is sikerül. Inkább a csak azért is megcsinálom és megmutatom magamnak (!), hogy képes vagyok rá mentalitást szeretném hosszú távon elsajátítani.

A mentális fáradtságomhoz a meleg miatt társult fizikai kimerültség is, mivel a felforrósodott lakásban éjszaka is megsülök, így nagyon keveset alszom, ami most már a nappali teljesítményemre is kihat. Remélem ez is javulni fog – a meleget nem fogom megszokni, de most az új kihívás az lesz, hogy találjak valamit, ami segít abban, hogy legalább az alvásomat ne tegye jobban tönkre.


Szóval összegezve: haladok, fejlődök, hamarosan a futáshoz is újra visszatérek. A fejlődésem, ha az utóbbi időben lassult is, azért még folyamatos, ami nagyon jó érzéssel tölt el.




Jönnek újabb és újabb külső visszajelzések is, hogy látszik, ahogyan változom, magabiztosabb is vagyok és most már a fogyás is kezd látványos lenni. Az egyetlen igazi negatívum ebből a periódusból, ami eszembe jut, az a fáradtság, de ezen is dolgozom.
A pozitívumok szerencsére még mindig többségben vannak.

Hajrá Orsi!


Hiányzik a testi-lelki egyensúly? Előtérbe került az egészséged? 
Sok mindent kipróbáltál már az életmódváltásban?
Mi segítségedre lehetünk, keress meg bennünket. Az IntegRun módszer külső-belső megújulást egyszerre hozó módszer, egyedülálló Magyarországon és megoldást kínál a problémáidra. Élj a lehetőséggel.Itt találod csomagajánlatainkatés itt tudod velünk felvenni a kapcsolatot, ha kérdéseid lennének. Kövess bennünket a Facebook-és az Instagram-oldalunkonis, hogy ne maradj le aktuális híreinkről, tartalmainkról, tippjeinkről. 




Recent Posts

See All